Hírek: Aktualitások
A drogpolitika szenvedélybetegsége (2012-07-01)
A NOL interjúja Topolánszky Ákossal
Topolánszky Ákos szerint a tények nem támasztják alá a döntéseket
Magyarországon évente tízezer halálos áldozatot követel a mértéktelen alkoholfogyasztás, további 23 ezret a dohányzás, miközben a félszázat sem éri el a különféle illegális drogok halálos áldozatainak száma. Ehhez képest a kormány a drogfogyasztást minden eddiginél szigorúbban bünteti, miközben a dohányzást csak kisebb mértékben korlátozza, a szeszesital-fogyasztást viszont az otthoni adómentes főzés engedélyezésével még ösztönzi is. Topolánszky Ákos, a Magyar ENSZ Társaság kábítószerügyi felelőse, az első Orbán-kormány volt kábítószerügyi államtitkára szerint a büntetőjogi szigor alkalmatlan eszköz a drogfogyasztás visszaszorítására. Ma már sem a megelőzésre, sem a gyógyításra, sem a kínálat csökkentésére nincs elég pénz.
- Az ENSZ hagyományosan a kábítószer-ellenes világnapon teszi közzé éves jelentését a világ droghelyzetéről. A legfrissebb adatok arra utalnak, lényeges változások nem történtek a világ drogpiacain. Ön is így látja?
- Stagnált a fogyasztás, ez ténykérdés. Kisebb piaci átrendeződések azonban lezajlottak, és zajlanak még ma is. Az Egyesült Államokban és az Európai Unió tagállamaiban jelentős mértékben csökkent a kokain és a heroin fogyasztása, előtérbe kerültek ugyanakkor a különféle szintetikus és az új generációs kábítószerek, amelyeket dizájnerdrogokként is emlegetnek. Ugyanakkor új drogpiacok nyíltak a fejlődő országokban, amelyekbe ma még az ellenőrzési rendszerek működési hiányosságai és a jelentős mértékű korrupció miatt viszonylag könnyen beáramolhatnak a különféle drogok.
- Tehát az afganisztáni máktermelőknek még nem kell új foglalkozás után nézniük.
- Erről szó sincs. A heroin iránti igény, tartok tőle, még évtizedekig biztosítja az ottani ültetvényesek, és persze a heroin előállítóinak, szállítóinak és terjesztőinek a megélhetését. A fejlődő országok mellett Oroszországban is nőtt az intravénás drogfogyasztás, márpedig Afganisztánból lényegesen könnyebben és olcsóbban el lehet látni Oroszországot, mint eddig Európát. De a dél-amerikai kokainültetvény-tulajdonosoknak sem kell aggódniuk a megszűnő piacok miatt. Ha változnak is a fogyasztási szokások, ha egyes helyeken mérséklődik is a kereslet a kokain iránt, máshol nő, így marad szinten a fogyasztás. Már ameddig így marad. Mert a harmadik világ új drogpiacai olyan országokban nyílnak, amelyekben már jó ideje egyfajta demográfiai robbanás tanúi lehetünk, azaz évről évre nő a potenciális fogyasztók, azaz a fiatalok száma.
- Miközben sokan egyenlőségjelet tesznek a drogkereskedelem és a szervezett bűnözés közé, sőt, azt is tényként állítják, hogy számos terrorszervezet is kábítószer-eladásból finanszírozza önmagát és akcióit, a világ országai semmit nem tudtak tenni a drogok terjedésének lassítása, visszaszorítása érdekében?
Sajátos módon éppen a jó szándék lesz e tekintetben is a pokolba vezető út kikövezője. Minden árucikk, melyen extrapofit termelődik, valamint amelyre nagymértékű kereslet mutatkozik meg, szükségszerűen magával fogja vonni a szürke- és feketegazdaságot, az azzal együtt járó szervezett bűnözői környezetet, az erőszakot és a korrupciót is. A magas élvezeti értékű szerek esetében pedig az egyszerű tiltáson alapuló megoldás extrém módon növeli ezeket a kockázatokat. Ez olvasható ki a jelenlegi droghelyzetről az ENSZ éves jelentéséből, és hozzátehetjük, hogy ezek a legkevésbé sem kívánatos jelenségek immár nemcsak „kívül", általában a világban, hanem konkrétan Magyarország vonatkozásában is megfigyelhetőek, habár a nagyságrend természetesen össze sem hasonlítható Oroszország, Mexikó vagy Bolívia példájával. A politika mentségére legyen mondva, a drogprobléma rendkívül összetett kérdés, rövid távon nem lehet látványos eredményeket elérni.
- Voltak olyan elképzelések, ötletek, hogy katonai eszközökkel el kellene égetni az afganisztáni mákültetvényeket.
- Afganisztánban állítják elő a világon forgalmazott heroin 90 százalékát. Jelenleg az időjáráson és a növényi betegségeken kívül semmi nem korlátozza komolyan az ottani máktermesztést. Nem lehet egy országot felégetni. Afganisztánban az ENSZ éves kábítószerriportja szerint a GDP 60 százaléka a drogtermelésből származik. A nemzetközi közösség csak akkor léphetne fel a siker reményében a mákültetvények megsemmisítése érdekében, ha komolyan vehető nagyságrendben egyidejűleg be tudna indítani olyan támogatási programokat, amelyek nemzetgazdasági szinten a drogbevételekkel összemérhető biztos jövedelmet biztosítanak az ott élőknek. És hadd emlékeztessem, hogy Kolumbiában tucatszám égeti fel a hadsereg a kokacserje-ültetvényeket. Minden erőfeszítés ellenére még annyit sem sikerült elérniük, hogy a kokain ára emelkedjen, nemhogy hiánycikk legyen belőle. Szóval, ha van is némi politikai akarat a drogkartellek felszámolására, a drogok terjesztésének megakadályozására, nem létezik annyi pénz, amivel ez elérhető lehetne. Ugyanakkor a kínálatcsökkentésre, azaz a drogok kínálatát megakadályozni hivatott eszközök önmagukban szinte semmit sem érnek, sőt a katonai és rendőrségi erőszak alkalmazásával jelentősen ronthatják is a helyzetet, ha nem egészülnek ki megfelelő és hatékony szakpolitikákkal, melyek a közösségeket, a megelőzést, az egészségügyi kezelést és a szociális ellátásokat erősítik.
- Ha lenne politikai akarat... Miért, Ön szerint nincs?
- A politikusok szeretnek saját döntéseik fényében sütkérezni, és többnyire el is hiszik, hogy amit tettek, azzal jó ügyet szolgáltak. Ha őket kérdezzük, akkor van akarat, és meg is tették a szükséges lépéseket, hiszen törvényeket alkottak, döntöttek, tanácskoztak, és a többi. Nyilván sok országban a politika elkötelezett a drogokkal szemben, hiszen az egészségügyi, kriminalisztikai, szociális kockázati forrást látja benne. Más kérdés, hogy mit tehet ellene. Nem létezik világméretű drogellenes koncepció. Nincs egységes drogpolitika. Ami valahol persze érthető. Afganisztán legfeljebb a nyilatkozatok szintjén léphetne fel a heroinkereskedelem ellen, hiszen, ha nem termelnének drogot, az ország éhen halna. Ráadásul a korrupt hivatalnokok úgyis elszabotálnának minden korlátozó intézkedést, hiszen az ő életszínvonaluk sokkal inkább függ a drogkartellektől, mint a kormánytól. Ugyanez igaz Kolumbiára is. És akkor még csak a termelésről beszéltünk. A drogokat el kell szállítani A pontból B-be, a bevételeket pedig tisztára kell mosni. Az ENSZ adatai szerint a világ drogforgalma 330 milliárd dollár. Ennyi pénzt csak nagy bankhálózatokon keresztül lehet tisztára mosni.
- Ha egyik napról a másikra bezárna Afganisztán és Kolumbia, megérezné a világgazdaság?
- A kérdés, ugye, elméleti csak, de ezzel együtt is a drogkereskedelem világának jellemzője, hogy rendkívül rugalmas, a megszűnő források helyett azonnal újak nyílnak meg. A piac kontrollja eddig mindig csak átmeneti nehézségekhez vezetett.
- A fejlett országok milliárdokat fordítanak határaik védelmére, a kamionokban, hajókban, különféle rakományok közé rejtett drogok felkutatására. Mégsem hallottunk még olyat, hogy valahol tartós droghiány alakult volna ki a hatóságok fellépése miatt.
- Becsült adatok szerint a világon útnak indított kábítószerek 90 százaléka célba is ér. Azaz minden tonnából kilencszáz kiló eljut a fogyasztókhoz, s csupán a tizede akad fenn az ellenőrzéseken. Nálunk valamivel rosszabb a helyzet, mivel a hazai lefoglalások jelentős hányada nemzetközi együttműködés keretében történik, és az úgynevezett ellenőrzött szállításokat érintik. Valójában valamelyik uniós tagállamba indították el az árut, amit a hatóságok titokban országról országra követtek, s valamilyen taktikai megfontolásból végül nálunk állították meg. Megjegyzem, ha lényegesen hatékonyabb volna a kínálatcsökkentés, azaz a megtermelt, legyártott drogok elkobzása, tartós hiányt akkor sem lehetne elérni. A drogpiac gyorsan alkalmazkodna a kialakult helyzethez, új szerekkel pótolná a lefoglalt anyagokat, és áthelyezné a termelést a védvonalakon belülre. Néhány éve még külföldről hozták be a Magyarországon értékesített marihuána döntő hányadát. Ma már itthonról látják el a hazai piacot, sőt, exportálunk is...
- A hazai drogpiacra is igazak az ENSZ-nek az Unióra tett megállapításai?
- Lényegében igen. Gyakorlatilag eltűnt a piacról a heroin, drasztikusan csökkent az egyébként is alacsony mértékű kokainfogyasztás is, a cannabis és a különféle szintetikus drogok iránti kereslet viszont jelentős, az utóbbi esetében jelentősen növekedett is.
- Hány fogyasztó van Magyarországon?
- Erre a kérdésre az a korrekt válasz, hogy nem tudom, és nem is lehet pontosan megmondani, de még csak hozzávetőlegesen sem. Azt tudni véljük, hogy hétvégéken úgy 200 ezren fogyasztanak valamilyen kábítószert. Nem tudni ugyanakkor, hogy közülük hányan nyúlnak hét közben is valamilyen anyaghoz, és hányszor. Ami viszont a felmérésekből világosan kiderül, hogy a hazai kábítószer-használók több mint 90 százaléka rekreációs fogyasztó. Ahogy az ország lakosságának nagy része iszik, főleg a hétvégén, amikor „jobban elengedheti magát az ember", vannak akik kevesebbet, vagy egyáltalán nem isznak, mint mások, hanem elmennek egy buliba, beveszik a kedvenc anyagukat, jól érzik magukat, aztán másnap élik tovább a megszokott életüket. Nem bűnöznek a drog áráért, hiszen ezt a mennyiséget meg tudják venni a zsebpénzükből, annyi, mintha egy jobb üveg bort vennének.
- A kormány új drogpolitikája számukra sem ígér semmi jót. Ha egyetlen jointért nem is lehet még börtönbe kerülni, a mostani drogpolitika sokkal szigorúbb, mint korábban bármikor volt.
- A mostani drogpolitika, s általában, ami az elmúlt két-három évben ezen a téren történik, igen sajnálatos, és sok tekintetben felelőtlen. Ezt onnan is tudhatjuk, hogy a megválasztott szakmai szervezetek egységesen és több alkalommal is állást foglaltak ez ügyben. Van egy mondás, „a büntetőpolitika a drogpolitika drága kudarca". Már beszéltünk róla, hogy pusztán rendőrségi eszközökkel nem lehet hatékonyan fellépni a drogok terjedése ellen. Nálunk miért lenne ez másképp? A rendőrség - remélem, most nem hozom őket kényelmetlen helyzetbe - bizonyos szempontból nap mint nap elmulasztja teljesíteni törvényben előírt kötelességét, mert maga is tudja, hogy sok és költséges munkával lehetne elérni kevés eredményt szűkös erőforrásaik feláldozásával. Sok esetben nem lépnek fel a kábítószer-fogyasztókkal szemben. Tízezer esetből egyben indul eljárás, ha indul. Ha azt vesszük, hogy hétvégéken becsült adatok szerint 200 ezren fogyasztanak valamilyen illegális szert, akkor az évi 4000 eljárás, ami fogyasztók ellen indul, nem azt mutatja, hogy a rendőrség hanyatt-homlok üldözi a fogyasztókat. De a bíróságokról is elmondható ugyanez. Minden enyhítő körülményt figyelembe vesznek, mert tudják, hogy a szigor nem megoldás.
- Akkor mi a megoldás? Legalizálják a drogokat, lehessen otthon saját célra cannabist termeszteni, s receptre kaphasson heroin vagy kokaint, akinek arra van szüksége?
- Az államnak nem az a dolga, hogy eleressze a gyeplőt. Az lenne talán a legrosszabb megoldás. Úgy járnánk, mint a pancsolt borokkal, vagy a ki tudja, milyen úton-módon kotyvasztott, ellenőrizhetetlen minőségű pálinkákkal. Akkor még kevésbé tudnánk kontroll alatt tartani a folyamatokat. Ugyanakkor a másik szélsőség, a tiltáson és a büntetőpolitikai eszközök túlhangsúlyos, aránytalan és szükségtelenül igazságtalan alkalmazásán alapuló gyakorlat is csak a helyzet romlásához vezet.
- Tiltott szerekről van szó, amelyek termelését, terjesztését és fogyasztását a törvény büntetni rendeli. Ha nem legalizálja a szereket, akkor hogyan lehet kontroll alatt tartani a folyamatokat?
- Meggyőződésem, és a nemzetközi tapasztalatok is azt mutatják, hogy a drogprobléma terjedésével szemben csak egy olyan összerendezett politika alkalmas és hatékony, mely a keresletcsökkentés hangsúlyán alapul, abból indul ki, és ahhoz igazodnak a többi eszközök is. Amelyikben egymással összefüggésben jelenik meg a közösségek támogatása, a prevenció, a kezelés és ellátás, az ártalmak csökkentésének eszköztára és a drogkontroll mechanizmusai. A keresletcsökkentés területén, mely tehát a drogok használatához fűződő szokásokat, attitűdöket kívánja befolyásolni, számos hatékony beavatkozási lehetőség van. A jó, és szakmailag megalapozott megelőzésről pontosan tudható, mikor működik jól. A kutatások alapján elmondható, hogy a hatékony megelőzés az, amelyik minden pszichoaktív szer fogyasztására kiterjedően végzi munkáját, beleértve a legálisakat, az alkoholt és dohányzást is. Amelyik interaktív, azaz beszélget a fiatalokkal, nem nekik akar üzenni, hanem közösen akar megoldásokat kidolgozni. Éppen ezért komolyan veszi a célcsoportot, a képességeket és készségeket erősíti, és nem csak egyébként ellenőrizhetetlen minőségű, esetleges információkat közvetít. Fontos, hogy folyamatosan jelen legyen, az egyszeri alkalomra szóló programokra nem szabad pénzt adni. És elkerülhetetlen, hogy a szülőket és hozzátartozókat is próbáljuk bevonni. Annak gyakorlatilag semmi értelme, amikor a rendőr vagy a tanár kimegy az iskolába és elmondja, hogy miért nem szabad kábítószert fogyasztani, milyen betegségeket okozhatnak a szerek, s milyen büntetés jár annak, aki mégis megteszi, mert ez az út nem vezet sehova. Ha pedig információt közlünk, azoknak „helyükön kell lenniük", hitelesnek kell lennie. Sem dramatizálni, sem bagatellizálni nem szabad. Sajnos egyrészt nem ezt a prevenciós megközelítést támogatjuk, de a pénz is kritikus mértékben megfogyatkozott ezen a területen.
- De mégiscsak a drog a veszélyesebb, a keményebb anyag...
- A kérdést nem érzem helyénvalónak. A drog orvosi, szakmai kifejezés. Mindazon anyagokat jelenti, melyek a szervezetbe jutva az agy működését befolyásolják. A kábítószer elsősorban jogi kategória, ahová a pszichoakítv szerek közül azokat soroljuk, melyek az ENSZ egyezményeinek jegyzékeiben szerepelnek. Mit jelent ez? Azt, hogy akár legális, akár illegális egy pszichoaktív szer, adott esetben súlyos és káros drog, befolyásolja az emberi szervezetet, az emberek egészségét. Magyarországon, mint egyébként a világon is a legális szerek fogyasztása jelenti kiemelkedően a legnagyobb népegészségügyi kockázatot. Hazánkban évente mintegy tízezren halnak meg az alkoholizmus következtében, további 23 ezer életet követel a dohányzás. Ez az éves halálozás megközelítően egyharmada. Ehhez képest a statisztikák szerint húszas nagyságrendben követelnek áldozatot a drogok. Több nagyságrendnyi a különbség. A közlekedési balesetek tízegynéhány százalékát még ma is az ittas vezetők okozzák; drogos sofőrt elvétve találnak, pedig már évek óta drogtesztet is készítenek a balesetben érintettekkel. A befejezett emberölések 47 százalékát szintén ittasan követik el. Ráadásul az esetek még nagyobb hányadában az áldozat is ittas volt a bűntény idején. És ha valaki elmegy egymás után egy addiktológiára, egy toxikológiára és egy tüdőgondozóba, arról is meggyőződhet, hogy nem a drogosok jelentik a legnagyobb terhet a három élvezeti szer fogyasztója közül az egészségügyre.
- Azért azt talán nem vitatja, hogy a drogok hatásmechanizmusa más, mint az alkoholé. Olyan szeszesitalt legalábbis még nem láttam, amelyből pár csepp úgy kiütné az embert, mint a GINA, hogy órákig azt sem tudja, hol van, mi történik vele...
- Van egy közös tulajdonsága a legális és az illegális szereknek: valamennyi tudatmódosító hatású. Kétségtelen, különböznek az egyes szerek hatásmechanizmusaik tekintetében. Mint ahogy más a hatása a pálinkának meg a bornak is. Találtak már olyan házi főzésű orosz vodkát, amelyből pár korty elég volt a halálhoz. És, ha abból indulok ki, hogy felmérések szerint a hazai piacon forgalomban lévő szeszesitalok harmada hamisítvány, pancsolt, kétes minőségű és eredetű áru, akkor nincs túl nagy különbség a dílertől vásárolt illegális drogokban vagy a bögrecsárdában vásárolt „pálinka" fogyasztásában rejlő kockázat között. Miről van tehát szó? Az állam bizonyos tudatmódosítókat tilt, sőt büntet, másokat korlátoz (zárt helyen nem lehet dohányozni például), de amúgy enged, megint másokat kifejezetten támogat (otthon adómentesen főzhet bárki pálinkát). Megjegyzem, az alkohollal összefüggő halálesetek 80 százalékáért az égetett szeszesitalok a felelősök, köztük a mostanában hungarikumnak, sőt nemzeti kincsnek tartott pálinka. Az Alkotmánybíróság 2004-es drogdöntése azzal indokolta a drogjogi szabályozás szigorítását, hogy az alkohollal megtanult együtt élni a magyar társadalom, míg az illegális szerekkel nem. Kár, hogy a taláros testület álláspontját a tények nem igazolják. Nem együtt élni, hanem meghalni tanultunk meg az alkoholtól, mégpedig úgy, hogy tudomást sem veszünk róla.
- Ha nem legalizálja az állam a nemzetközileg tiltott drogokat, akkor mi a megoldás? Mert az nem lehet cél, hogy az illegális szerek fogyasztása beérje a legálisakét...
- Magam a tudatmódosító szerek összességét a társadalmakkal együtt élő, szükséges és - sajnos - megszüntethetetlen rossznak tekintem, melynek mértékét azonban minimalizálni kell megfelelő, okos szakpolitikákkal, és elégséges források segítségével. Az én „drogpolitikám" nem változott egy hangsúlynyit sem, amióta a nagyrészt az én nevemhez kötődő és mindvégig nagy támogatottságot kapó első Nemzeti Drogstratégiát elfogadta a Parlament még 2000-ben. Én a megelőzésre és a kezelésre koncentrálnám az erőket. Pontosan tudjuk, hogyan lehet felkészíteni a fiatalokat a drogokkal való esetleges első találkozás során meghozandó helyes döntésre. A prevenció hármas célkitűzése: minél hatékonyabbnak lenni abban, hogy minél kevesebben fogyasszanak pszichoaktív szereket, köztük illegális drogokat, de alkoholt és dohánytermékeket is. Ha ezt nem tudtuk megakadályozni, akkor el kell érni, hogy minél később kerüljön sor rá, hiszen minél koraibb életkorban következik be, annál nagyobb kockázatokkal járhat. Ha pedig valaki már nemcsak kipróbálta, hanem rendszeresen fogyasztja is a szert, akkor meg kell adni neki minden esélyt, hogy a lehető legkisebb egészségi kockázattal tegye annak érdekében is, hogy minél hamarabb és minél kisebb ártalmakkal esélye legyen felhagyni szenvedélyfüggő magatartásával. Sem az egyénnek, sem hozzátartozójának, sem a társadalomnak nem érdeke, hogy a büntetőpolitikai eszközök túlhangsúlyozásával egy tiltott szert egyszer, kiváncsiságból, vagy a csoport nyomásának engedve kipróbáló fiatalt meghurcoljanak. Jó, egy a tízezerhez az esélye, hogy ez megtörténik, de akkor is. Nem lenne minden szempontból hasznosabb megtanítani őket, hogyan mondjanak nemet a kockázatos szerfogyasztásra, és hogyan mondjanak igent a produktív, a közösségbe beilleszkedő jövőjükre? Egyetlen problémát sem lehet tűzzel-vassal, hanem csak érzékeny és pragmatikus megoldásokkal oldani. Jó lenne, ha a politika az élethez szükséges gyakorlati szeretetként, és nem a hatalmi csoportok erőszakos üzeneteként valósulna meg.
- Az Országgyűlés most szigorította a büntető törvénykönyvet, és benne a kábítószeres jogszabályokat. Ezzel ön nem ért egyet?
- Ha a politika abbahagyná a gyönyörködést saját szelektív szigorában, és elgondolkodna, hogy a bevezetett és a jövőben bevezetendő intézkedéseivel nem okoz-e összességében nagyobb bajt, mint amekkorának a megelőzésére, megszüntetésére törekszik, akkor beláthatná, hogy a büntetőjogi szigor önmagában nem hogy kevés, de ártalmas is. Ha a politika a saját szenvedélyszerét [az alkoholt] mindenáron támogatja, a másokét - mellesleg saját gyermekei korosztályáét - [a drogokat] pedig minden eszközzel tiltani, büntetni rendeli, nem a helyzet javulásához, hanem romlásához járul hozzá. És ez az adatokból látható helyzet valóban.
- No, de ki mondta, hogy a drogokkal szemben csak büntetőjogi eszközökkel kívánnak „harcolni"?
- Természetesen eltér egymástól a politikai kommunikáció, valamint a valóság. Az állam a társadalmi valóságra alapvetően két eszközzel tud hatni. Egyrészt törvény- és szabályalkotással. Ez ingyen van, azért szűkös helyzetekben a politika e területen hiperaktív. Most is ez történik. Az irány pedig a szakmai szervezetek véleménye szerint pontosan a szükségessel ellentétes. A másik a források biztosítása. E tekintetben a felelőtlenség halmozódásáról számolhatunk csak be. Annak a felelőtlenségnek a folytatásáról, mely már a korábbi kormányok alatt kezdődött, de az utóbbi két évben gyorsult fel. A megelőzésre a nyolc évvel ezelőtti mértékhez képest már csak nyomelemi nagyságrendben áll rendelkezésre pénz, az egészségügyi és szociális kapacitások csökkennek, számos szakmai ellátó részben vagy egészben kénytelen volt befejezni tevékenységét. Pedig a drogfüggő ember, mégpedig beteg ember, akinek az alaptörvény értelmében jár az állapotának megfelelő, legmagasabb szintű egészségügyi ellátás. Ha valaki elissza a máját, haláláig kezelik a kórházban, aki párszor bedrogozott, azt nem? Míg forrásai és államigazgatási jelenléte gyakorlatilag elenyészett, a drogprobléma csak mint a kormányzati propaganda része jelenik meg. Az ingyen van. Majdnem.
- Törődnének bele, hogy van pár százezer ember, aki tiltott szerekkel él?
- Éppen ellenkezőleg. Felelős és hatékony szakpolitikára van a döntéshozónak felhatalmazása. Nagyon remélem, hogy a jövőben ez a mélyrepülés ezen a területen megszűnik. Nem komplikált, amit tenni kell, csak pont az ellenkezőjét annak, ami eddig történt.
Forrás: NOL