Hírek: Aktualitások

Veszélyben a hajléktalanok téli ellátása (2012-10-25)

Veszélyben a hajléktalanok téli ellátása November elsején kezdődik a hajléktalanok téli ellátása.

Budapest, 2012. október 25., csütörtök (MTI) - November elsején kezdődik a hajléktalanok téli ellátása. A fővárosban biztosan elindul az alapellátás, vidéken egyelőre nem állnak rendelkezésre a szükséges források - közölte a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai igazgatója csütörtökön az MTI megkeresésére.

Győri Péter, aki a Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke is, elmondta, a november elsején kezdődő téli ellátási szezonra a finanszírozáshoz szükséges összeg nem fog rendelkezésre állni. Egy minisztériumi keret külön bizonyos speciális téli ellátásokat finanszírozott, ez Budapesten az idén a központi költségvetés szerint 190 millió, országosan 360 millió forint. A pályázatokat azonban még meg sem hirdették - fűzte hozzá.
A szakmai igazgató szerint ez főleg a vidéket érinti, hiszen ott ebből a forrásból finanszírozzák az alaphálózatot, vagyis a regionális diszpécserszolgálatokat és a téli krízisautókat. Egyelőre bizonytalan, hogy ott el tud-e indulni az alapellátás - jegyezte meg Győri Péter.
Közölte, Budapesten az alaphálózatot fővárosi szerződés alapján működtetik, így ott biztosan megkezdődik az ellátás.
Győri Péter kitért arra, a központi támogatás országosan érinti még - egyebek mellett - a téli étkezetési, gyógyszer-támogatási programokat, valamint a nappali melegedők hétvégi nyitva tartását.
Budapesten megpróbálják támogatások nélkül is november elsejétől hétvégén is nyitva tartani a nappali melegedőket. A BMSZKI-ban legalább négy nappali melegedő lesz a tél végéig - közölte.
Győri Péter szólt arról is, hogy az október elején átadott Szabolcs utcai hajléktalangondozó központ még nem kapta meg a működési engedélyt, így még nem tudják megnyitni. Ha ez a központ belép a rendszerbe, akkor "megnyugtató helyzet" alakulna ki erre a télre a beteg, ápolásra szoruló utcai hajléktalanok befogadása tekintetében - mondta.
A Menhely Alapítvány kuratóriumi elnöke az elmúlt másfél év fontos fejleményeként említette, hogy a fővárosi férőhelyek száma mintegy ötszázzal nőtt, így számuk hatezer körül van, és ezen a télen nem telnek meg a fővárosi befogadóhelyek.
Győri Péter elmondta, az ellátók és a rendőrségi források szerint 1000-1200-an töltik az éjszakát is közterületen a fővárosban.

Forrás: Diszpécserportál

 

A tartalom megosztása

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra