Hírek: Aktualitások

Igazságosabb, átláthatóbb szociális ellátó és segélyezési rendszer (2013-03-25)

Igazságosabb, átláthatóbb szociális ellátó és segélyezési rendszer Az Emberi Erőforrások Minisztériuma közleménye

Kormány döntése alapján több fontos, a szociális segélyeket, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásait és foglalkoztatását, a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg gyermeküket gondozók ápolási díját, továbbá a bányász dolgozók egyes ellátásait érintő kérdésben kezdődik meg a módosítások előkészítése.

A szociális ellátások átláthatóságának, egységesítésének biztosítása érdekében a Kormány döntött arról, hogy az önkormányzatok által krízishelyzetben adható átmeneti segély, temetési segély és a rendkívüli gyermekvédelmi támogatás várhatóan 2014-től egységesen, önkormányzati segély elnevezéssel határozható meg. Hasonlóan a jelenlegi ellátásokhoz, a jogosultági feltételeket a települési önkormányzatok rendeleteikben szabályozzák majd, igazodva a helyi igényekhez, és a település lehetőségeihez.

A segélyezési rendszer jobb átláthatóságát, tervezhetőségét szolgálja az az Új Széchenyi Terv keretében elkezdődött fejlesztés is, amely egy egységes nyilvántartási rendszer kialakítását célozza. Ezzel várhatóan 2013 decemberére teremtődik meg annak a feltételrendszere, hogy egységesen láthatóvá váljanak az egyének által kapható segélyek, támogatások.

( A videó nagy felbontásban elérhető a sajtószobában.)

Az elmúlt egy év tapasztalatai alapján a Kormány felülvizsgálja a megváltozott munkaképességű személyek ellátórendszerének egyes szabályait. Így például az ellátások megállapításához szükséges előzetes biztosítás időtartamára, a rokkantsági ellátás melletti kereső tevékenységre vonatkozó szabályokat vizsgálja felül annak érdekében, hogy az ellátórendszer minél teljesebb mértékben szolgálja a megváltozott munkaképességű személyek érdekeit. Ezzel párhuzamosan előkészítés alatt áll a közbeszerzési szabályok módosítása oly módon, hogy a szociális és egészségügyi intézmények közbeszerzési eljárásai során a megváltozott munkaképességű személyeket foglalkoztató vállalkozások előnyt élvezhessenek.

A nyugdíjrendszer, illetve a megváltozott munkaképességű személyek ellátórendszerének átalakítása nagymértékben érintette a bányász dolgozók társadalombiztosítási kedvezményeit is. A kormányhatározat értelmében a Kormány megvizsgálja, hogy a bányászok felvetéseinek kezelésére milyen további intézkedések szükségesek. Megkezdődik annak felülvizsgálata is, hogy milyen feltételek mellett alakítható át a speciális foglalkoztatási jogviszonnyá a fokozott ápolást-gondozást igénylő gyermeküket ellátó szülők ápolási díja. Az ápolási-gondozási jogviszony létrehozása az érintettek körében nagyobb anyagi és erkölcsi megbecsüléssel ismerné el azt a nehéz, az esetek többségében 24 órás szolgálatot, melyet a fokozott ápolást igénylő gyermekük mellett látnak el.

(Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság)

Videó

Forrás: Kormányzati Portál

A tartalom megosztása

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra