Hírek: Aktualitások

Balog Zoltán: a gyerekszegénység európai probléma (2013-09-19)

Balog Zoltán: a gyerekszegénység európai probléma A gyerekszegénység, a társadalom perifériájára szorulás nem az egyes országok problémája, hanem általános európai ügy, ami a jobb módú államokat is érinti..

A gyerekszegénység, a társadalom perifériájára szorulás nem az egyes országok problémája, hanem általános európai ügy, ami a jobb módú államokat is érinti – mondta az emberi erőforrás minisztere a Parlamentben rendezett csütörtöki szakmai konferencián.

Balog Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy komolyan kell venni a gyerekszegénységet, mert beszűkíti az érintettek világát, bizalmatlanná teszi a környezetet és a benne élőket egyaránt.

A miniszter közölte: a gyerekszegénység szorosan összefügg a szülők iskolai végzettségével, társadalmi státuszával, az elégtelen lakhatási körülményekkel, a területi hátrányokkal és az etnikai hovatartozással is. Utóbbira utalva jelezte, hogy a cigány családok gyermekeit nagyobb arányban érinti a szegénység.

Arról is szólt, hogy a gyermekszegénység elleni küzdelem Magyarországon kormányokon átívelő program, még 2008-ban fogadta el az Országgyűlés. Hozzátette, szeretnék elérni azt is, hogy a célra szánt források, támogatások minél nagyobb arányban eljussanak az érintettekhez.

Fotó: Kovács Tamás/MTI

Balog Zoltán közölte, az idén már 47 Biztos kezdet gyerekház működik, és terveik szerint 2015-re további 50 ilyen ház kapcsolódhat be a felzárkózási programba. A gyerekházakban a halmozottan hátrányos helyzetű kisgyerekek (jellemzően 5 éves korig) családjuk bevonásával kapnak segítséget a korai fejlesztésben.

Szeretnék elérni, hogy az ilyen szolgáltatásokat az állami ellátórendszer részévé lehessen tenni úgy, hogy közben ne vesszenek el a helyi értékek – tette hozzá.

A generációkon át öröklődő szegénység ellen csak hosszú távú – a fogantatástól az iskoláig, munkavállalásig tartó – programokkal lehet érdemi eredményeket elérni, ezért az éves pályázati rendszert feladatalapú finanszírozással szeretnék kiváltani – mondta.

Fotó: Kovács Tamás/MTI

A miniszter szólt az "együtt vagy külön" kérdéséről is, azaz arról, a gyerekeket szabad-e kiemelni a családjukból, hogy "megtörjék a szegénység ördögi körét". Balog Zoltán szerint akik a "terepen" dolgoznak, tudják, hogy a családok bevonása nélkül nem lehet sikeres a gyerekek felzárkózása.

A családból kiemelésre azt a kanadai példát említette, amikor egy egész generációt kollégiumokban, intézményekben helyezték el, hogy új középosztályt hozzanak létre belőlük. Az egyébként sikeres program tragédiákkal végződött. A családjukhoz visszatérő fiatalok és az őket elengedő szülők körében is megnőtt az öngyilkosságok száma.

A miniszter szerint a példa intő jel, és hangsúlyozta, amíg csak lehet, a családokat be kell vonni a gyerekszegénység elleni programokba.

Videó

(MTI)

Forrás: Kormányzati Portál

A tartalom megosztása

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra