Hírek: Aktualitások

Bemutatta a miniszter az EMMI államtitkár-jelöltjeit (2014-06-10)

Bemutatta a miniszter az EMMI államtitkár-jelöltjeit Bemutatta az új Kormány Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkár-jelöltjeit Balog Zoltán, a tárca vezetője. A korábbiakhoz képest két államtitkárság feladatköre változik némiképp, a struktúra ezen kívül változatlan.

VIDEÓ

Bemutatta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) államtitkárjelöltjeit június 10-én Balog Zoltán miniszter.

Rétvári Bence parlamenti államtitkár és miniszterhelyettes, Lengyel Györgyi közigazgatási, Czunyiné Bertalan Judit köznevelési, Simicskó István sportért felelős, Soltész Miklós egyházügyi, Hoppál Péter kulturális, Veresné Novák Katalin ifjúsági és családügyi, Czibere Károly szociális és társadalmi felzárkózási, Zombor Gábor egészségügyi államtitkár lesz. A felsőoktatási államtitkár személyét néhány héten belül jelentik be, Balog Zoltán annyit mondott: az államtitkár az egyik legsikeresebb, nemzetközi műszaki cégtől érkezik, a megbeszéléseket a kormányfő személyesen folytatja ez ügyben.

 

A tárcavezető elmondta: az uniós fejlesztések ügye is államtitkári rangra emelkedik. Amíg ennek vezetőjét megtalálják, a területet Köpeczi-Bócz Tamás helyettes államtitkár irányítja. A miniszter az államtitkárokat bemutatva kiemelte: az, hogy a minisztérium változatlan formában folytatja működését, bizonyítja, hogy sikeres volt a létrehozására irányuló kísérlet, és érdemes együtt tartani azokat a társadalompolitikai ágazatokat, amelyek közvetlenül érintik az emberek életét. Továbbra is stratégiai cél Magyarország polgárai, közösségei lelki-testi egészségének erősítése, és ehhez hozzátartozik a közművelődés is - fejtette ki, hozzátéve: fontos továbbá a családok megerősítése, ez áll a kormány és a tárca tevékenységének középpontjában. Koncentrálni szeretnének az alsó középosztály felemelésére is - jelezte, majd kitért arra, hogy az állami szolgálatot végzőknél szeretnék megerősíteni azokat az életpályákat, amelyek a köztisztviselőknek, a felsőoktatási dolgozóknak, pedagógusoknak, szociális munkásoknak járnak, és reményei szerint később az egészségügyben is kialakítják majd ezt a rendszert. A tárca sajátosságává igyekeztek tenni a társadalmi partnerekkel való együttműködést, különösen a felzárkózás területén, ami a minisztérium prioritása marad - folytatta Balog Zoltán, hozzátéve: szervezeti cél, hogy még egységesebb legyen a tárca. A miniszter rámutatott: számára nagyon fontos a tárca kereszténydemokrata karaktere, hogy azok az ügyek, amelyek itt vannak, értékalapú kormányzást tegyenek lehetővé. Külön öröm, hogy a KDNP frakciójából több államtitkár érkezett - jegyezte meg.

Rétvári Bencét úgy mutatta be mint a helyettesét, aki határozott, jelentős politikai tapasztalatokkal bír, s a közigazgatási tárca parlamenti államtitkáraként bizonyította alkalmasságát és rátermettségét. Elvárásként fogalmazta meg, hogy összefogja az ágazatokon átívelő feladatokat, megfelelő határozottsággal képviselje a tárcát. A közigazgatási államtitkár személye nem változott, Lengyel Györgyi tölti be a posztot továbbra is. Olyan közigazgatási államtitkárra van szükség, aki képes átlátni a nagy rendszereket, de nem vész el a részletekben, és szem előtt tartja az emberi tényezőket is - mondta. Kitért arra is: a miniszterelnök úgy döntött, a köz- és felsőoktatás kettéválasztott struktúrája marad, ez a szerkezet bevált. Czunyiné Bertalan Judittól azt várja, hogy pedagógus végzettségével, szakmai politikai tapasztalata kamatoztatásával mutasson rá, hogy a köznevelés területén bevezetett komoly reformok a hétköznapokban hogyan szolgálják a gyermekeink és a pedagógusok érdekeit. Kísérje figyelemmel a pedagógus életpálya életbe lépő szakaszát, és a Nemzeti alaptanterv bevezetése óta felhalmozódott tapasztalatokat összegyűjtse, értékelje, valamint a Nemzeti Pedagógus Kar felállítása után bábáskodjon a kezdeti lépéseknél. Másik komoly feladata lesz a három éves kortól kötelező óvodáztatás zökkenőmentes indítása. Zombor Gábor felé azt fogalmazta meg, hogy csökkentse az orvosok elvándorlását, folytassa és felügyelje a fejlesztéseket, álljon őrt az egészségügy forrásai felett. A betegek érdeke legyen az első helyen - jelentette ki Balog Zoltán, hozzátéve: a legfontosabb feladat az alapellátás, a háziorvosi ellátás megerősítésének irányítása, a népegészségügyi programok továbbvitele.

Fotó: MTI/Beliczay László

Czibere Károly - aki a Református Szeretetszolgálat vezetője volt - szociális tapasztalattal és komoly elismertséggel bír - mondta a miniszter. Hozzátette: azt kérte, alakítsa át a segélyezés rendszerét úgy, hogy az a munkalapú társadalom felé való további lépéseket tegye lehetővé. Tekintse át úgy az intézményrendszert, hogy működése valóban hatékony legyen, és össztársadalmi érdekeket szolgáljon. Veresné Novák Katalin - a tárcavezető korábbi kabinetfőnöke - azt a feladatot kapta, hogy a demográfiai folyamatok megfordítása, a népességcsökkenés megállítása érdekében dolgozzon. Nincs erős nemzet jó családpolitika, erős családok nélkül - mondta. Azt szeretnék, ha a családpolitika eddigi lépései a nemzetközi színtéren is hatékonyabb képviseletet kapnának. Hoppál Péter felé az a miniszter elvárása, hogy találja meg a megfelelő együttműködést a Magyar Művészeti Akadémiával, és formálják együtt a közművelődési, közgyűjteményi területeket. A kultúrát fogyasztható formában vigyék közel az emberekhez - mondta a tárcavezető, hozzátéve: azt is kéri, a források elosztásakor járjon el körültekintően, és a kulturális diplomácia területén is számít a munkájára. Soltész Miklóshoz azzal fordult: az a dolga, hogy az új egyházügyi törvény szellemisége szerint járjon el, és civil területen számítanak a kreatív kezdeményezőképességére. Államtitkárként is született civil maradt az elmúlt négy évben is - jellemezte. Simicskó Istvántól - aki tovább vezeti a területet - azt kérte, hogy legyen "szövetségi kapitánya" a sportoló nemzetnek. Kiemelte, hogy 100 ezerrel nőtt az igazolt sportolók száma, ha még egyszer 50-100 ezret hozzátesznek, bízik benne, hogy négy év múlva is így találkoznak. Az államtitkárok június 15-e után foglalják el hivatalukat.

Fotó: MTI/Beliczay László

Rétvári Bence parlamenti államtitkárjelölt elmondta, az előző négy évben az állam ügyeivel foglalkozott, a mostani poszton az emberek hétköznapi életét érintő témák kerülnek majd napirendre. A felelősségi területeket két részre osztotta: a családügyre és a többi területre. Ha a családokat erősítik, a magyarság hosszú távú fennmaradását segítik - hangsúlyozta. Lengyel Györgyi közigazgatási államtitkárjelölt jelezte: a folytatásra kapott felkérést, arra, hogy a kilenc államtitkárság egységes minisztériumként működjön. Ez az államtitkárság a tárca "szíve, központja", nincs olyan ügy, amely ne haladna át itt - hangsúlyozta, hozzátéve: ide tartoznak többek között a humánpolitikai, gazdálkodási, közbeszerzési és vagyonügyek is. Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkárjelölt arról beszélt, hogy az egészségügy szinte minden területét kipróbálta az elmúlt 25 évben. Kiemelte, hogy nagy kihívás az orvostechnológiai fejlődés robbanása és a források szűkössége között azt az utat megtalálni, amely hatékony betegellátást eredményezhet. A betegnek mindig igaza van - fogalmazta meg egyik jelmondatát, kiemelve: olyan szolgáltatást kell biztosítani, amelynek köszönhetően a betegek biztonságban érezhetik magukat. Czunyiné Bertalan Judit köznevelésért felelős államtitkárjelölt elmondta: nagy feladatot kapott, hiszen a köznevelés érzékeny terület, a magyar családok mindegyike kötődik a rendszerhez. A tartalmi keretek meghatározása az elmúlt években megtörtént, az irány jó, ezt tartani kell - jelezte. Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárjelölt úgy fogalmazott: ezen a területen is érvényes "a folytatjuk elve". Erős szociális biztonság és erős garanciák megteremtése a cél, senkit nem hagynak az út szélén - ígérte, majd a segélyezéssel kapcsolatban kiemelte: fontos átgondolni a további lépéseket, hogy az erős szociális biztonság garanciái itt is érvényesüljenek. A jelölt a gyermekvédelem területén szintén folytatást ígért, a házi gondozásban pedig az alapszolgáltatások erősítését helyezte kilátásba. Nagyon szeretné, ha az életpályamodell kiterjesztése "nagy lendülettel" folytatódna - mondta.

Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkárjelölt kiemelt feladatként jelölte meg a kulturális javak minél szélesebb körű terjesztését - amelybe meglátása szerint bekapcsolható a tárca többi államtitkársága is -, valamint a kulturális ipar fejlesztését. Mint hangsúlyozta, a szélesebb értelemben vett "magyar magaskultúrát" minél hatékonyabban kell elérhetővé tenni itthon és külföldön, ebben a kormányzatnak együtt kell működnie a nagy kulturális intézményekkel. Soltész Miklós egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárjelölt kiemelte, eddigi területe, a szociális és családügy szorosan összefügg mind a civil, mind az egyházi ügyekkel. A magyar nemzetpolitikában négy éve elindult irányváltás hatalmas dolog - hangsúlyozta, hozzátéve: nem mindegy, milyen a kapcsolatunk a határon belül élő nemzetiségekkel, hiszen a velük kialakított jó viszony segíti a határon túli magyarok helyzetét is. Veresné Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárjelölt fontos üzenetnek nevezte, hogy ez a terület önálló államtitkárságot kapott: a kormányzat a családot tekinti annak az elemi egységnek, amely köré társadalompolitikája szerveződik. A legfontosabb célként azt jelölte meg, hogy a kedvezőtlen demográfiai folyamatok megfordításával hosszú távon nőjön a teherviselők száma és aránya. A jelölt elmondta: tíz évet dolgozott a diplomáciában, ezért a nemzetközi színtéren is hangsúlyosabban fogja képviselni a kormányzat családpolitikáját.

Kép letöltése
Fotó: MTI/Beliczay László

Simicskó István sportért felelős államtitkárjelölt kiemelte: a kormány a sportot stratégiai ágazatnak tekinti. A cél "egészséges nemzetet felnevelni", amire a sport kiváló lehetőséget ad, ezen felül olyan egyetemes nyelv, melyet a világon mindenhol értenek - közölte. Magyarország a sportban nagyhatalom, de a célkitűzés az, hogy a magyar sportoló nemzetté is váljon - jelezte, hozzátéve: a kormány feladata, hogy a sportolás lehetőségét, feltételeit biztosítsa mindenki számára. Az elmúlt négy év eredményeit ismertetve elmondta: országszerte több mint 100 ezerrel több az igazolt sportoló, és a rendszeres szabadidős sporttevékenységet végzők aránya is 7-ről 15 százalékra nőtt, továbbá 606 ezer gyerek sportol a mindennapi testnevelés órák alkalmával. Balog Zoltán miniszter az államtitkárjelöltek bemutatkozása előtt közölte: a felsőoktatásért felelős, valamint az EU-s források elosztásáért felelős államtitkárok személyét később jelenti be. A miniszter újságírói kérdésre elmondta: nem hallott még olyat, hogy Miskolcra költözne a tárca, ha hallaná, "befogná a fülét". Közölte: a helyettes államtitkári területen nagy változásokat nem tervez, de meghallgatják az új államtitkárokat.

(kormany.hu, MTI-EMMI)

Forrás: Kormányzati Portál

A tartalom megosztása

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra