Hírek: Aktualitások

Balog Zoltán köszöntője a Szociális Munka Napján (2014-11-12)

Balog Zoltán köszöntője a Szociális Munka Napján A Miniszter köszöntötte az ágazatban dolgozókat

A Szociális Munka Napjának célja, hogy ráirányítsuk a figyelmet azokra a szakemberekre, akik az év minden napján segítik, gondozzák segítségre szoruló honfitársainkat. November 12-én nekik mondunk köszönetet – felelősségteljes és önzetlen munkájuk minden állampolgár számára nélkülözhetetlen.

A kormány elkötelezett a szociális és gyermekvédelmi ágazatban dolgozók által felhalmozott szaktudás és tenni akarás erősítésében. Ezért fontos, hogy az elkötelezett szakemberek megfelelő megbecsülésben részesüljenek. A kabinet tavaly decemberi döntésének köszönhetően a szociális, gyermekvédelmi és gyermekjóléti dolgozók idén januártól bérpótlékot kapnak, ami 5-11 százalékos emelkedést jelent, és ami a 73 ezer szakdolgozón túl a 20 ezer technikai munkatársat is érintette. Ezt 2015-ben is garantálja.

A kormány a szociális és gyermekvédelmi ellátások biztosítását a közjó megteremtése, a szociális biztonság fenntartása, a szegénység elleni küzdelem fontos eszközének tekinti.

A Szociális Munka Napja alkalmából köszönjük az egész évben e fontos célokért tevékenykedő munkatársak munkáját.

Forrás: Kormányzati Portál

A tartalom megosztása

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra