Hírek: Konferenciák, rendezvények

VIII. SZOSZAK Konferencia előadásanyagai letölthetők (2012-11-10)

VIII. SZOSZAK Konferencia előadásanyagai letölthetők “Hogy is van ez? – Nekünk nem lehet 8!” címmel rendezte VIII. Országos Szociális Szakmai Konferenciáját a SZOSZAK 2012. november 8-9-én Keszthelyen.

A SZOSZAK honlapján megjelenteket honlapunkon másodközöljük hivatkozva az eredeti forrásra:

 

"Tisztelt Kollégák, kedves Érdeklődők!


Az Euro-Régió Szociális Szakmai Közösség Közhasznú Egyesület (SzOSzAK) nevében köszönöm azt az érdeklődést és támogatást, amely a konferencia témaköreit és előadásait övezték.

Az idei találkozónk azt erősítette meg, hogy rendkívül kevés információ jut el szakmánkhoz, veszélyesen sok a bizonytalanság. Nem működik az együttműködés semmilyen eszköze, de nincs valódi egyeztetés sem az érdekvédelem egyetlen szintjén sem.

Személyes véleményem, hogy a szakmaiság megerősítéséhez, a szociális ágazat jövőjének pozitív befolyásolásához mi magunk is sokkal többet tehetnénk - úgy lokálisan, mint országos szinten.

Éppen ezért indítottuk útjára azt a szakmai egyeztetési munkát, amelynek célja, hogy értelmezhető és jövőképet nyújtani képes módon csatornázzon be minden szakmai innovációt, szociális megoldást, s egyszer talán megszűnjön a koncepciótlanság az ágazatunkban is. Szakmánk jövője a kezünkben van - a mi döntésünk, hogy kiengedjük vagy megragadjuk azt.

Remélem, hogy hagyományosan nyílt és őszinte rendezvényünknek jövőre is vendégei lesznek!

Tisztelettel

Nyitrai Imre, egyesületi elnök"

 

A SzOSzAK 2012. évi, keszthelyi konferenciájának előadásai (részben feltöltés alatt):


Forrás: SZOSZAK
A tartalom megosztása

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra