Hírek: Konferenciák, rendezvények

XI. Országos Szociális Szakmai Konferencia (2015-10-03)

XI. Országos Szociális Szakmai Konferencia 2015. november 5-6.
Hotel Helikon - Keszthely, Balatonpart 5.

Tisztelt Kollégák, kedves Érdeklődők!

Az Euro-Régió Szociális Szakmai Közösség Egyesület nevében, immár tizenegyedik alkalommal, hagyományos helyen és időpontban invitálom Önöket a hagyományokhoz hűen, az együttműködés és az együttgondolkodás lehetőségét kínálva az ezévi szakmai konferenciánkra.

Az elmúlt évtizedben kialakult „menetrendet” tisztelettel követve az első nap szakmai előadásokat hallgathatunk meg. A konferencia előadói között köszönthetjük a szociális szektor irányítóit és döntéshozóit, valamint a szakma jeles képviselőit. A plenáris előadások mellett az idei esztendőben szekciók keretében van lehetőség az interaktív szakmai párbeszédre. Természetesen idén sem marad ki programunkból a kerekasztal-beszélgetés! A rekreáció és a  kötetlen beszélgetés lehetőségét nyújtja az esti program, amely vacsorával egybekötött balatoni zenés kikapcsolódást takar a Szigliget hajó fedélzetén. Várunk minden érdeklődőt!

Szabóné Varga Valéria
SzOSzAK elnök

Részvételi szándékát a honlapunkról (www.szoszak.eu) letölthető jelentkezési lapon 2015. október 31-ig jelezni szíveskedjék.


 

A konferencia programja

2015.november 05.

(levezető elnök: Szabóné Varga Valéria elnök, SzOSzAK)

8.00 - 9.30             Regisztráció


9.30-9.45          Konferencia megnyitása Köszöntőt mond: Manninger Jenő, országgyűlési képviselő Ruzsics Ferenc, Keszthely Város polgármestere


9.45 - 10.15   Mi volt, mi van, mi lesz?

Előadó: Czibere Károly EMMI, szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár


10.20 -10.45              Megújuló szakmafejlesztés

Előadó: Farkasné Farkas Gyöngyi NRSZH,főigazgató


10.50 -11.15   Az átalakuló családgondozás és gyermekjóléti szolgáltatás

Előadó: Szabó János MACsGYOE,alelnök


11.15-11.45 Kávészünet


11.45.-12.10   Pillantás a jóléti erkélyről

Előadó:Vecsei Miklós  Magyar Máltai Szeretetszolgálat, alelnök


12.15-12.40.A Nemzeti Szociálpolitikai Gyűjtemény előkészületei és a Szociálpolitikai Szemle bemutatkozása

Előadó: Lakner Zoltán PPKE, szociálpolitikus


12.45-14.00        Ebédszünet


14.00 -15.30  Szekciók


15.45 -17.00  „Hogy is van ez?”- kerekasztal beszélgetés a konferencia előadóival Moderátor: Dudás Zoltán,Budapest Fővárosi Kormányhivatal XXI. kerületi Hivatalának vezetője

kb. 17.15     Első nap zárása

19.00   Vacsora a „Szigliget” hajó fedélzetén,szállodába való visszaérkezés kb. 22.00 óra

 


2015.november 06.

(levezető elnök: Panker Mihály, igazgató, EESZI Győr)


9.30 – 10.00   A tartós bentlakásos ellátások jövőképe

Előadó: Bátori Zsolt SzGyF, főigazgató


10.05 –10.35              A kiváltási stratégia új irányai –
megújulás az intézménytelenítés folyamatában

Előadó: egyeztetés alatt


10.40 –11.10             Újrainduló képzések az ágazatban

Előadó: Spiesz Tamás NRSzH, szociális képzési főosztály vezetője


11.15 - 11.40              Kávészünet

11.45- 12.15 Menekültek, ahogy én láttam

Előadó: Győri-Dani Lajos Magyar Máltai Szeretetszolgálat, ügyvezető alelnök


12.20- 12.50  Mit és miért? – avagy hogy is van ez 2015-ben?        
Előadó: Nyitrai Imre
EMMI, szociálpolitikáért felelős helyettes államtitkár


13.00-13.10   A szakmai konferencia összefoglalása Szabóné Varga Valéria


13.10-13.20   A szakmai konferencia zárása kb.13.30-tól   Ebéd

Forrás: SZOSZAK

 

A tartalom megosztása

További hírek A kategória további hírei

« Vissza az előző oldalra