Szakmai információk: Szakmai hírek
Intézményi kiváltás tanulmányok (2013-12-12)
Az ELTE TÁTK oktatója Bugarszki Zsolt irányításával negyedik éve zajlik a hazai nagy létszámú fogyatékos és pszichiátriai intézmények kiváltásának monitorozása.
Az ELTE Társadalomtudományi Kar hallgatóinak bevonásával minden évben elkészül egy riport, amely a reformfolyamatot kíséri nyomon szakpolitikai és költségvetés elemzésekkel. Az eltelt négy év elemzéseit olvasva részletes képet kaphatunk az egyes szakpolitikai szereplők viszonyulásáról, a szférán belüli mozgásokról és az Európai Uniós források felhasználásáról.
A 2013-as tanulmány nemrég készült el, melyben többek között az intézmény kiváltást koordináló országos testület munkájába nyerhetünk betekintést, valami feldolgozásra került a kiváltás előtt álló intézmények lakóival készített szükségletfelmérés folyamata is. Az alábbiakban a korábbi tanulmányokat is közöljük magyar és angol nyelven, egy helyen elérhetővé téve a karunk részvételével zajló eddigi munka eredményeit.
2013
Deinstitutionalisation in Hungary 2012-2013
Az intézményi férőhely kiváltás alakulása Magyarországon 2012-2013
2011
A nagy létszámú intézmények kitagolása és az önálló életvitel támogatása Magyarországon 2010-2011
Desinstitutionalisation and Promoting Community-Based Living in Hungary
2010
Egy lépést előre, kettőt hátra 1. rész
Egy lépést előre, kettőt hátra 2. rész
One step forward two steps backwards part 1
One step forward two steps backwards part 2
Forrás: ELTE TÁTK
Véleményezés Írja meg véleményét Ön is!
További hírek A kategória további hírei
- NEFMI tájékozatás a házi segítségnyújtás gondozási naplójával kapcsolatban (2011-09-18)
- Tájékoztató alapszolgáltatást nyújtóknak a segélyezési rendszer átalakításáról (2015-01-23)
- Segédlet a 2011. évi CVI. törvénynek, valamint a hozzá kapcsolódó végrehajtási rendelet módosításoknak a szociális, gyermekjóléti és gyermekvédelmi területet érintő rendelkezései alkalmazásához (2011-08-05)
- A pénzügyi tudatosság erősítését szolgáló stratégiát készített az NGM (2017-11-14)