Szakmai információk: Szakmai hírek
A szociális segély csökkentésének hatásai a vidéki Magyarországon - 2012 interdiszciplináris dokumentáció (2013-10-05)
A kutatás a Trust for Civil Society in Central
and Eastern Europe anyagi támogatásával valósult meg.
2012. január 1-től az aktív korú, állás nélküli személyek és családjuk részére nyújtott – foglalkoztatást helyettesítő támogatás (FHT) elnevezésű - szociális segély összege 20 %-kal csökkent, úgymond „a munkavállalásra ösztönzés” céljából. A 28.500-ról 22.800 forintra levitt segély folyósításának a feltételei is szigorodtak. Különösen kritikus körülménnyé vált, hogy a jogosultsághoz szükséges legalább 30 nap/év munkaviszony biztosításának a feltételei radikálisan megváltoztak.
A kistelepülések tartósan állás nélküli lakosainak évente 30 nap munkaviszonyt jószerivel csak a közfoglalkoztatás nyújthat. A korábbi időszakkal ellentétben azonban 2012-től már sem az önkormányzat, sem a munkaügyi szervezet nem köteles közmunkáról gondoskodni. A felelősség ezzel a segélyezett vállára került, miközben a közfoglalkoztatás helyi lehetőségei beszűkültek, a kormányzat által biztosított módja pedig erősen átalakult. Nem csupán a segély folyósítása kötődött össze a közmunkával, hanem fordítva is ez történt. A közfoglalkoztatási törvény értelmében ugyanis a munkanélkülinek a 22.800 forintnyi segélye is megszűnik, amennyiben a felajánlott munkát, beleértve a közmunkát, nem fogadja el.
Szociálpszichológiai tanulmány„Olyannak látom a világot, hogy tiszta fekete…” Bigazzi Sára és Bokrétás Ildikó tanulmánya |
![]() | Antropológiai tanulmány„A mai napnak való vagyok…” Tartósan munkanélküliek megélhetési stratégiái Kotics József tanulmánya |
![]() | Szociológiai tanulmányÖnkormányzatok és segélyezettek a workfare szorításában Vidra Zsuzsanna tanulmánya |
![]() | Jogi tanulmányEgy szociális ellátás útvesztői Jogi tanulmány a Foglalkoztatást helyettesítő támogatás 2012. január 1-jei módosítása kapcsán Dr. Jakab Nóra tanulmánya |
![]() | Tartós munkapiaci kirekesztés, szegénység és társadalompolitikai válaszok - a kutatás kontextusa Zolnay János tanulmánya |
![]() | Összegző tanulmányA szociális segély csökkentésének hatásai a vidéki Magyarországon, 2012 - Összegző tanulmány A résztanulmányok alapján készítette Nagy Katalin és Kotics József |
Forrás: Pillangó Kutatás
Véleményezés Írja meg véleményét Ön is!
További hírek A kategória további hírei
- Közlemény a 2014. évben befogadható szociális és gyermekjóléti kapacitások számáról - megjelent (2014-01-03)
- Egészségügyi Kamarai tagság szociális intézményekben dolgozók esetében (2011-05-20)
- Jogszabálytervezet az egyes szociális tárgyú törvények módosításáról (2011-11-08)
- Bővültek a krízistámogatás jogosultsági feltételei (2009-11-17)